Avagy magyar menni olasz csizma

2019. március 03. 07:19 - Danessz

Záróposzt

2 év. Idestova két éve kezdtem el keresni a következő autómat. Azóta rengeteg helyre mentem vele, de mint a címből is kikövetkeztethető eladtam a Nissant. Több dolog is vezetett ide, de még mindig van egy kis gyomoridegem azzal kapcsolatban milyen autó lesz a következő.


Bár az utolsó posztot a BMW-vel zártam, egyáltalán nem biztos, hogy abba az irányba megyek tovább. De először nézzük miért adtam el: mert el tudtam. Így utólag nem szégyen ha bevallom, kétszer már volt fent 2-2 hétig használtautón a gép, és bizony egyetlen huncut hívást sem kaptam. Most pénteken raktam fel, és vasárnap már el is vitték minimális (számomra beleszámított) alkuval. Így tehát kapva kaptam az alkalmon, hiszen úgy voltam vele, hogyha ennyiért elviszik vigyék, egyébként pedig megtartom.

 

Az oka pedig több részből tevődik össze. Úgynevezett autóbuzinak vallom magam, de az biztos, hogy nagyon szeretem az autókat. Ez a Nissan pedig egy antiautó. Egy kávéfőző, egy kenyérpirító vagy egy mikrosütő. Célszerszám, arra jó ami rá van írva, se több se kevesebb. Lehet ezért hülyének gondolni, de én ettől többet szeretnék az autómtól – vérpezsdítő vezetési élmény, bőséges motorerő, izgalmas műszaki részletek. Ezek egyikét sem tudja, én pedig túl fiatal vagyok ahhoz, hogy úgy éljem le az életem, hogy egy unalmas autóban ültem és ülök. Hamarosan családalapítás következik az életemben, nagyjából 5-7 éven belül már a harmadik csemetét szeretnénk várni, ahhoz pedig egy buszlimó a legjobb választás. Előtte szeretnék, még utolsó lehelettel egy autót, amire tényleg vágyok.

 

Viszont azt, hogy mi legyen a következő biza nem tudom. Az oka amiért felkerült egy konkrét másik autó volt, amivel igazából bőven túlteljesíteném a fentieket: Ford Focus ST. De borzasztóan bennem van a félsz, hiszen

  • Külföldi autó, tehát ki kell jutni megvenni hazahozni forgalomba helyezni
  • Ha nem jó akkor feleslegesen elköltöttem egy rakat pénzt a kiutazásra, és elment vele bő egy napom
  • Ha jó akkor épp a takaróm széléig nyújtózkodom, ha beüt a mennykő akkor lehet pislogni fogok

 

Bár így is valószínűleg kimegyek és megnézem, de a jelenlegi helyzetben elég nehéz kitalálni hogyan tovább. Túl sok opció van, a használtautó piac pedig hatalmas. Még a keretet sem könnyű meghatározni, hiszen lehet 1m-ért is venni a fentieket figyelembe véve autót, de lehet az egész keretet elköltve venni rosszabbat is. De a sarokpontok:

 

  • 2,5m forintom van az egészre, tehát autót max 2m-ig nézek
  • Legyen erős, 10kg/le-nél jobb súly/lóerő arány, 9mpnál jobb 0-100, 210 feletti végsebesség
  • Férjünk el benne akár négyen, csomagokkal. Ezt a pontot kiemelném, mert a Minit ezért nem veszem számításba
  • Legyen kényelmes – a Nissan kényelmetlensége után nem akarok egy sportváltozatot. Focusnál maradva ST teljesen jó, de RS már nem
  • Ne kerüljön vészes összegbe a fenntartása. Összesen a kopó-fogyó dolgokat leszámítva 500 ezer forintra vagyok hajlandó elkölteni extrába. Mellékesen: a Nissan mindennel együtt volt 346 ezer
  • Fogyasszon 10l alatt normál használatban
  • Legfontosabb – tetsszen. Bár egyszerű pontnak tűnik, de sok összetevős ez a képlet. De röviden a lényeg, hogy legyen benne valami olyan műszaki plusz, valami őrültség aminek nincs értelme csak azért van, hogy legyen

 

A fentieket figyelembe véve elég nehéz választani. De pár típus és pár gondolat róluk amiket fontolóra vettem elsőre:

 

  • Audi A4 2,4 V6 – borzasztóan tetszik az utolsó singe-frame előtti, elég jól is megy és szép a hangja. Kár, hogy a vezetési élmény nem a nagy kanyarodásokról és a sportosan vett szerpentinekről szól.
  • BMW E46 – rengeteg leharcolt példány, nagy motorosoknak túlzóan magas ár (20 éves autó 2m ft?)
  • Ford Focus – Kár, hogy még az 1,8 benzin is nehezen mozgatja de már 9l körül eszik, a 2,0 meg felette. Ennyiért már
  • Ford Focus ST – Egy baj van vele, éppen az árhatáron van.
  • Honda Accord – Sajnos csak szedán, ezért kizárva – halottaskocsit nem szeretnék
  • Mazda 6 – Nagy esélyes, a 2,2-es dízellel a második gen FL-je borzasztóan tetszik. Viszont dízel is, Mazda is
  • Mazda MPS – Borzasztóan sajnálom, hogy négyhengeresek. Illetve nagyon megbízhatatlannak mondják őket, mivel Mazda csoport tag vagyok, ezért tudom, hogy eddig mindegyiken volt baja, és rengeteget költenek rá a tulajok.
  • Mazda MX5 – Tartok tőle, hogy kicsi volna kettőnknek. De azért a vágy megvan.
  • Mazda RX-8. Nyúl vagyok hozzá, így tudnám összefoglalni. A Car Throttle videói után az utolsó cseppek is eltűntek a tartályból amiben a szándékom volt. 90-el lehelve a gázt épp bemegy 10l alá, de inkább 13l körüli átlag, és túl sok szenvedés minimális előnyökért (Wankel motor ugye).
  • Mini – Talán kicsi volna, drágák az alkatrészek. Illetve nem tudom magam Minisként elképzelni.
  • Opel Astra OPC – Kár, hogy csak egyenesbe gyors, nem élmény autó.
  • Skoda Octavia RS – A régi nem érdekel, a második generáció meg nem tetszik igazán. De azért a jó 200 lóerő csábító.
  • Skoda Superb – Az egyik legkomolyabb versenyző. Mindig tetszett minden generáció, ráadásul tudok egy szép állapotút pont jó áron, 160 lóval.
  • Toyota Corolla TS – Túl sok széthajtott példány van, ezért nagyon tartok tőle.
  • VW Golf V GTI – Nem igazán bízok azokban amik annyiba kerülnek amennyit megengedhetek magamnak. Azért megnézek párat hátha.

 

Pár napnyi internet túrás után viszont érdekes helyzet elé kerültem. A legesélyesebb trió (Skoda Superb/Octavia RS, VW Golf GTI) ugyanis a netsztyeppe népe szerint nem megbízható. Az 1,8 TSI és a 2,0 TFSI motor ebből az évjáratból olajzabáló, láncot eldobáló (láncfeszítő aka. okoskerék hiba), kokszolódó szörnyeteg. Másrészt legalább ugyan ennyi ellenvélemény is található ezekről a motorokról, szóval ember legyen a talpán aki el tudja dönteni, hogy mit tegyen. Minden esetre a felállított sorrendem:

 

  1. Ford Focus ST – sajnos nem elég nagy hozzá a takaróm
  2. VW Golf GTI – olasz eredetű, gyanúsan alacsony kilométerrel
  3. Skoda Octavia RS – valami cirilbetűs helyről származik, szintén gyanúsan alacsony kilométerrel
  4. Skoda Superb – a rengeteg olajzabáló komment miatt félek tőle. Viszont ez volna talán a legértelmesebb választás. Éppen 10 éves, 134 leellenőrizhető kilométerrel.
  5. Opel Astra G OPC – jó áron lehet venni, 200 ló nem kevés, ráadásul igazi báránybőrbe bújt farkas. Kár, hogy csak az egyenesekben gyors, kanyarokban nem ad nagy élményt.
  6. F*szom az egészbe és egy jó 320/23/25/28/30i E46


És minél többet olvasok a modern autókról, annál inkább úgy gondolom lehet maradnék a régi megbízható technikánál.

Ami biztos – amint megvettem a kiválasztott autót, egy képet még ideszúrok, mintegy keretet adva a blognak. Minden információ továbbra is elérhető marad, tanulságként talán annyit lehet elmondani, hogy igenis lehet olcsón megvenni és fenntartani egy autót, de nem egyszerű megtalálni azt, ami ezt fogja nyújtani.

 

 megosztas.jpeg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azolaszmelorulettkerek.blog.hu/api/trackback/id/tr9514657885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Avagy magyar menni olasz csizma
süti beállítások módosítása