Naplós bejegyzés szerűen álljon itt a heti élményünk:

Reggel 6:31-kor sikerült elindulni a járgánnyal. Szerencse, hogy ekkora, hiszen a csomagteret pont kitöltötte a csomagunk.

Igen, van tovább is! 

Gyors tankolás, tényleg csurig töltve naftával, hiszen Szlovéniában +50ft, Olaszországban +100ft a benzin literje.
Az első szakasz a Szlovén határig percre pontosan két óra volt, illetve 250km. Első pihenő, az autó köszöni szépen, jól van, klímázni még nem kell, pályamatrica, sofőrcsere, irány tovább.
A szlovén autópálya nyugodt, leszámítva azt, hogy rengeteg kamion szeli át – rájuk nem árt vigyázni, főleg az autópálya javításoknál, mivel nagyon keskeny sávok vannak – egyik pihenőnknél pont úgy jöttek oda hozzánk magyarok, hogy lezúzták az autójukat. Nekik is kellemesen indul az utazás… Ezt leszámítva sok sok alagút van, illetve hegymenet – völgymenet.

De viszonylag gyorsan elértük a Szlovén határt, 560km majd teletank – 39,99 liter lett így az első tankolásunk, már klímázva. Igazi magyar módon kiültünk a főtérre, majd benyomtuk az otthonról hozott szendvicseket. Szép kis falucska Sempeter Pri Gorici, találkozik az Olasz és a Szlovén kultúra. A határ még mindig meglepő, egy egyszerű piros vonal van felfestve az útra, és ki van rakva, hogy „Italia”. Tipikus képkészítős hely…

Olasz autópálya teljesen mint a magyar – csak itt le tudnak húzódni a külső sávba az autósok. Fixen lehet tartani a 150-et 140-et és kényelmesen lehet autózni. Csak az indexet kell elfeledni. Senki sem indexel sávváltáskor, vagy ha egyszer mégis rányom az indexre akkor az úgy is marad sok-sok kilométeren keresztül. Ezt leszámítva ha az ember felveszi a ritmusát akkor nagyon jól lehet menni. Egyedül a fizetőkapukkal gyűlt meg a bajunk – sikerült egy olyanhoz állni ami nem ad vissza, így kapásból azzal nyitottunk, hogy 39,90-et nem adott vissza…

Velencénél letértünk a pályáról, és országúton folytattuk. Na ezt inkább ne tettük volna. Neten útvonalat tervezve és élőben teljesen más világ. Szinte végig 70-es korlátozás, majd útfelújítás miatt lezárás – egy kellemes 50km kerülővel. Így hiába lett volna majdnem egy 100-assal kevesebb az országút, mégis 11 óra 30 perc alatt értünk oda. A tengerpart … hááát … szép, csak a vize nem igazán tiszta. Tavaly Horvátországban voltunk, na ott tényleg kristály tiszta volt a víz, még amikor hajózni mentünk majd kikötöttünk is le lehetett látni ~25-30 méter mélyre – sajnáltam is, hogy nem vittem cuccot a snorkelezéshez. Idén vittünk, de teljesen feleslegesen sajnos – a láthatósággal is gond volt, de főleg élővilág nem volt hozzá. A sziklák környékén pár rák, egy-két hal de semmi más. Csak medúza… Ezt már másnap láttuk a hajóról, és akkorák voltak olyan közel a parthoz, hogy az már aggasztó volt.

Este még elugrottunk a belváros részébe – szépnek szép de sokat nem tudott mutatni magából. Ettünk egy egész jó pizzát, megtapasztaltam azt amit itthon sajnos sohasem fogok – ittam egy pofa sört majd hazavezettem.
Másnap majdnem az egész napot a vízben töltöttük –délután 5-ig lubickoltunk. Ez után ebéd (khmm, McDonald’s), fagyi és a sétáló utcán sétálgatás, ruhavásárlás és már este is lett.

Másnapra még volt hajókázás 10-12 óra közt, ahol megnéztünk egy metán gáz fúró tornyot, majd némi fürdőzés és egy jó kis kapucsínó ivás után már szeltük is a távot Milánó felé. Az autópályán nagyon gyorsan odaértünk, csak az volt fura ahogy a 160-as 130-as haladáskor állvahagyott minket egy vonat.
Az első szálláson (Mio Hostel, megérdemlik a reklámot) olyan jót vacsoráztunk, hogy egyből ki is vertem a balhét. 5 perc után végül elfogadták, hogy nem kaja amit adnak, ezért vissza is adták a pénzt, majd kereshettünk más szállást. Ezt végül este 10 órakor, a lépcsőn ülve (máshol nem volt elég erős a WIFI jel, de még ott is nagyon gyenge volt) foglaltuk le. Nem nyitott jól a város…

Másnap ismét becuccoltunk a kocsiba, majd irány a dóm. Eszméletlen szép épület, megüti a parlament szintjét, ha nem szebb nála. Simán kétnapos program ha minden részét ki akarjuk élvezni. Belülről szinte már túl sok is, egyszerűen az ember nem tud ennyi mindent feldolgozni. Ezt már másnap néztük meg, illetve ekkor sétáltunk végig a fő utcán, hogy eljussunk a Sforza kastélyhoz, illetve felmehessünk a kilátóba. Összességében azt kell mondjam, Milánó számomra egy csalódás volt – nem adja azt az olasz hangulatot ami Riminiből is áradt, lényegében azt tudja, mint itthon a váci út + a parlament. Nem bántam meg, hogy oda is eljutottunk, hiszen a Dóm gyönyörű épület, de csak azért nem érte meg…

Másnap még indulás előtt elmentünk a bolhapiacra, majd 11:06-kor indultunk tudva azt, hogy még a visszajáró pénz miatt meg kell állni. Ahogy fizettünk félreálltam, majd mondták, hogy az másik cég, így tovább mentem. Majd a következő kapunál megálltam, de ott meg zárva volt az iroda… Na mindegy, akkor irány a határ. Ott ahogy fizettünk szerencsére egy élő személy ült bent a kis dobozba, akinek lendületből a kezébe nyomtam a blokkot – szerencsére így visszakerült hozzánk. Ismét egy pihenő Sempeterben, egy kis ebéddel, majd irány haza. Még a magyar határ előtt értük el a 2000km-es távot. Magyarországon GPS nélkül kerestük Letenyét, ami azért volt jó, mert a táblát követve ismét a határhoz jutottunk. Hülyének néztek a határőrök, de visszaengedtek a határ előtt, így tudtunk egy teletankot nyomni, majd egy rövid vacsit követve már szeltük is tovább az utat. Ekkor voltunk bő 10 órája úton. Az utolsó szakasz vaksötét autópálya volt (végig én vezettem). Érdekes érzés annyit utazni, hogy még dél előtt indultunk, majd látjuk lemenni a napot, és vaksötétben érünk haza. Végül 12 óra utazás, 2298km után érkeztünk haza meggyötörten fáradtan de büszkén.

És hogy vizsgázott az autó? Soha jobbat! A klíma nem tolta meg annyira a fogyasztást, mint számítottam rá, külföldön bőven tartotta a megengedett sebességet/trafihatárt GPS szerint is, és vitt el négyünket csomagokkal. Nem melegedett, olajt nem ette nem jött gyanús zaj, rezgés vagy épp zörej sehonnan – pedig érkezésünk után 3 óra állással még mindig üzemmeleg volt a motor… Hát a tükörtojás megsült volna rajta. Végül 7,1-es fogyasztása lett, amit a tempóhoz, a városi használathoz és a folyamatos klímázáshoz képest szerintem teljesen jó. Igazából – és ezt nem is hiszem el, hogy leírom – de annyira megkedveltem, hogy egyelőre marad a háznál. Lehet placebo, de erősebbnek is éreztem hazafelé – azért a stabil 4000-4600 közti fordulat prémiumbenzinnel ki tud égetni minden lerakódást, ami csak keletkezhetett.

Amennyiben valakit érdekel, fejenként 61 ezer forint volt a nettó költségünk (tehát benzin, pályadíj, szállás, parkolás), de költőpénzzel együtt is fejenkénti átlagban 90-95 ezer forint közt álltunk meg. Egy hétnyi olasz nyaralásra szerintem ez bőven jó, ennek ellenére jövőre kettő horvát nyaralás lesz megejtve – annyit nem adott Rimini mint amennyit utazni kellett érte, várost nézni tengerpart nélkül pedig nyáron nem szeretnék jövőre.

Így bizonytalan sorsú lett a japán harcos. Továbbra is elérhető marad a blog, illetve azt jelezni fogom, amennyiben történik valami érdemleges - a költségtáblázatot is folyamatosan frissítem eladásig. Bár a korábbi tapasztalat alapján némi tankolást leszámítva nem sok minden fog előjönni rajta.