Avagy magyar menni olasz csizma

2019. január 19. 09:55 - Danessz

Top 10 közlekedési bunkóság  

 

Most egy eltérő témáról szeretnék egy kis összefoglalót elétek tárni. Ebben a jelenlegi magyar közlekedési kultúra mélységeit szeretném feltárni. Mivel elég sokan vagyunk autósok, ezért úgy gondolom elég sokunkat érint a lenti problémák halmaza. Én budapesti vagyok és a legtöbbet itt illetve autópályáinkon vezetem. Mindezek mellett azonban viszonylag sokat utazok külföldre főleg üzleti utak során, és egészen drámai különbségek vannak. A lenti lista elsősorban azokat a tahóságokat tartalmazza ami leginkább itthon specifikus, legalábbis külföldön ritkán találkozik velük az ember.

 

 

1: Jobbra tartás hiánya

 

A KRESZ egyértelműen kimondja, hogy kötelező jobbra tartás van. Nem is tudom az autópályával vagy a belvárossal kezdjem. Autópályán jellemző, hogy 100-120as „vonatok” alakulnak ki a belső sávban, pedig a külső sáv teljesen üres. Ez főleg a három sávos szakaszoknál borzasztóan zavaró, ahol a többség középen vagy belső sávban halad. Egy kezemen meg tudnám számolni a legtöbb esetben mennyien mennek a jobb szélső sávban. Emlékszem régebben az M1/M7 közös bevezető szakaszán jártam dolgozni Budaörsre, és rendszeres volt, hogy a megengedett sebességgel csak a külső sávban tudtam haladni – viszont ekkor szabálytalanul előztem meg mindenkit aki a belső és a középső sávban autózott. Jelenleg az Egér úton járok minden nap, ahol 70-es tábla és 2x2 sáv van. Jellemző, hogy a belső sávban valaki vagy valakik úgy gondolják jó lesz 60-nal menni (külső sáv közben halad 58-al), és nem hajlandóak elengedni azt aki a megengedett sebességgel szeretne közlekedni.

De elég megnézni azt, hogy egy lámpához mennyien állnak a belső és mennyien a külső sávba. Jellemzően 70% a belső sávban 30% a külső sávban áll, de ha levesszük a teherautó és busz forgalmat akkor minimálisra csökken ez a szám.

 

2: Bebüntetés

 

Talán az egyik (a rágyorsítással együtt) legtahóbb dolog. Szimplább formája amikor 5 centire rádgyorsít villog dudál és látod, hogy tajtékzik az autóban. A következő forma amikor bevág eléd direkt rádhúzva az autót, majd befékez (főleg autópályán ez igencsak előnyös). Hadd ne mondjam, ezzel teljesen feleslegesen kockáztatja a saját és mások életét, de ha leszállt a vörös köd ez már nem érdekli. Ennek a következő lépcsője amikor a lámpánál kiszáll az autóból és a két szép kezivel akarja elintézni. Értem én a frusztrációt de ezt a viselkedést sose tudtam megérteni.

 

3: Indokolatlan lassan hajtás

 

Tegyük fel haladsz a 4-es úton Cegléd felé. Két sáv van, 90km/h sebességhatár. Na ez az amit sosem fogsz tartani. Egy időben rendszeresen jártam arra, mindig van legalább egy hülye (lehet, hogy ez erősnek tűnik de nem tudom másképp nevezni) aki 65/70-el tart fel mindenkit. Előzni nem tudsz mert szemből ugyan ez a sor jön. Már messziről látni – a sor elején egy autó, mögötte pedig mintha össze volnának kötve jönnek libasorban az autók. De városban ugyan ezek jellemzőek, ferihegyi gyorsforgalmin tegye fel a kezét aki tudja tartani a 70-et (ami ott a megengedett) egy átlag forgalomban. Sokan védekeznek erre azzal, hogy joguk van hozzá. Azonban a valóság az, hogy nincs – a KRESZ ugyanis egyértelműen leírja, hogy tilos indokolatlanul lassan hajtani. Ezzel ugyanis feltartják a forgalmat, ráadásul előzésre kényszerítik azt aki normálisan szeretne haladni.

 

4: Előzés után gyorsítás

 

Muszáj ezzel folytatnom az indokolatlan lassan hajtás után. Sokan egyszerűen nem tudják elviselni ha valaki gyorsabban akar náluk menni. Én megyek a saját 90-100 közti tempómmal, utolérek egy 70-el közlekedő huszárt. Megelőzöm, majd elkezdi neki nyomni (a parasztja már miközben előzöm is rátapos a gázra), és képes azért felnyomni 120-130ig, hogy nehogy előtte menjek. Van aki visszaelőz és visszalassít pár km után 70-re, majd újra kezdi a ciklust. Kedvencem az a bácsi volt aki városban folyamatosan 30-al ment, megelőztem, majd 10 kilométeren keresztül (amíg nem tudott megelőzni) ott volt 5 centire a seggemben.

 

5: Követési távolság és annak hiánya

 

Erről csak annyit, hogy baromira veszélyes a követési távolság tartásának hiánya. Autópályán rendszeres, hogy az ember seggébe belemennek 5 centire, de random előfordulhat városban országúton is. Mivel én mindig a megengedett sebesség +10% elvét tartom ezért sose értettem az ilyen mit akar. Először egy pillanatra felvillantom a féklámpám (nem ráfékezek, nem bebüntetem hanem épp annyira nyomok rá, hogy lássa közel van), ha nem adja fel akkor pedig elveszem a gázt és lelassítok óra szerint a megengedett sebességre. Jellemzően ezek az „emberek” a következő előzési lehetőségig tolják a másikat majd száguldanak tovább.

 

6: Indokolatlan gyorshajtás

 

Ez nehéz téma. Én nem értek egyet azzal, hogy mindig a megengedett sebességgel kell közlekedni, sőt főleg autópályán simán lehet indokolt esetben 160-200 közt járni. A hangsúly azon van, hogy indokolt esetben. Mivel indokolt esetben a megengedett sebesség is lehet sok. A rendőrség szereti hangoztatni, hogy a gyorshajtásból van a legtöbb baleset, csak épp azt nem rakják hozzá, hogy milyen gyorshajtásról van szó. Mert a legrosszabb a relatív gyorshajtás. A hungárián jellemző a 120-140 közt közlekedő barom, ami tényleg nagyon sok. Ugyanakkor sokszor esőben és latyakos rossz időben is olyan mutatványokat csinálnak egyesek, hogy csak fogom a fejem.

 

7: Direkt rágyorsítás

 

Számomra ez a legrosszabb. Jellemzően kétsávos úton szokott előfordulni. Halad egymás mellett két sáv, tegyük fel az egyik elfogy. Te erre indexelsz és már húznád az autód a melletted lévő sávba, hisz látod, hogy másfél autónyi hely van. De nem. Ahogy kitetted az indexet már rágyorsít a mögötted jövő, nehogy bemenj elé. 2 másodpercról van szó az életében, de képes akár ütközésbe is belemenni azért, hogy ő legyen elöl. Az a „vicc”, hogy e miatt én már először indítom a kormány mozdulatot és utána az indexet. Utolsó gusztustalan viselkedés a rágyorsítás, ez nemrég kezdett el terjedni, de már napi több ilyet is látok.

 

8: Index használatának hiánya

 

Ha te nem indexelsz, mi nem tudjuk merre mész. Ilyen egyszerű. Főleg körforgalomból történő kihajtás esetén borzasztó, indokolatlanul tartják ezzel fel a forgalmat. Kereszteződésnél meg simán meglehet egy baleset az irányjelző hiányából.

 

9: Kereszteződésbe beszorulás

 

Jellemző budapesti viselkedés, hogy inkább átmegy a sárgán de csak azért is beáll a keresztbemenő sor elé. Dudálsz neki, és neki áll feljebb. Tipikus rövidlátó viselkedés, nem tudja felmérni megfelelően, hogy nem egyedül ő közlekedik.

 

10: Kigurulás hiánya

 

Messziről látod, hogy piros a lámpa. Mit csinálsz? Rágyorsítasz? Hülye vagy??

Rendszeres, hogy a piros lámpához érve gyorsítanak a delikvensek. Én használom a motorféket és kigurulok ilyen esetben. A többi közlekedő reakciója erre – 5 centire a seggembe jönnek; rányomnak a gázra azért, hogy megelőzzenek, de ahogy elmentek mellettem már látom, hogy ég a féklámpa – majd elgurulok mellettük kb 20 méter múlva. Teljesen értelmetlen magatartás, és még a benzint (pénzt) is feleslegesen égetik vele.

 

+1 Parkolás

 

Bárhová képesek az emberek lecseszni az autóikat. Nem érdekli, hogy feltartja vele a forgalmat, hogy nem tud közlekedni a gyalogos, neki ott van dolga, egyébként sem tud 5 percnél többet sétálni. Nem keresne helyet máshol, a legközelebbi helyre lerakja és a részéről le is van tudva. A másik vállfaj amikor a halszálka vagy a sima párhuzamos parkoló nincs felfestve és a figyelmetlenségével két helyet foglal el.

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://azolaszmelorulettkerek.blog.hu/api/trackback/id/tr9414561840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.01.19. 22:32:53

4. Azért nem mindegy, mikor milyen körülmények között előztek. Pl. konstans 70-el haladó jármű megelőz (pl. kamionosokra jellemző) a faluban, utána nem akarok én is 70-el menni mögötte, mikor kiérek a faluból, csak mert ő nem bírta türelemmel a faluban a tempómat.

2019.01.19. 22:36:04

9. A legdurvább, hogy gyakran látom, hogy a paraszt úgy megy be a kereszteződésbe, hogy a beállt sorban álló helyben van a lámpától 3-4-edik autóként még mikor pirosra vált a lámpa, de épp megindul a sor, ezért úgy gondolja mégbelefér, és átmegy a piroson aztán beragad a kereszteződésbe.

2019.01.19. 22:38:21

Az index hiányát meg nem tudom megérteni. Kb. 5-ből 1 autós sosem indexel sávváltáskor, leszámítva azt, ha bekéredzkedik, körforgalomból kofelé szintén nem. Ezek az emberek nem tudják, hogy indexelni kell, lusták indexelni, vagy mi? Nem értem a motivációt.

humorpalanta 2019.01.19. 23:38:34

Mindig vicces olvasni, mikor egy olyan idióta magyaráz, aki nem is érti se a szabályokat, se a viselkedéseket, illetve fel sem tűnik neki, hogy ugyanazt csinálja, mint amiért ő maga is panaszkodik.

:D

...in the world 2019.01.20. 04:55:50

+1+1
Hátsó ködlámpa indokolatlan használata.

Amineknevetadokelveszik 2019.01.20. 05:15:41

Mar kapasbol az elso pontnal elverzett a szerzo. Csak varoson kivul ertelmezett a parhuzamos kozlekedes, milyen jobbra tartast ker szamon a belvarosban?
Kevesebb mergelodest es tobb megertest javaslok , a kresz ismeretek frissitese melle

bmakszim 2019.01.20. 06:24:24

“én már először indítom a kormány mozdulatot és utána az indexet”
Rögtön utána pedig panaszkodik az index használat hiányára...
Fogadni mernék, hogy egy 15+ éves, német által levetett bmw-ből osztja az észt.

cue 2019.01.20. 06:49:54

A gyorshajtás indokát hova kell felterjeszteni engedélyeztetésre?
Barom...

juletræ 2019.01.20. 06:57:19

Tipukusan latin nepekre jellemzo dolgok.

Kulonosen irritalo a kovetesi tavolsag autopalyan valo meg nem tartasa. Az eszkargoknal rendszeresen bejelez a hatso utkozesjelzo mert olyan kozel jonnek. Ilyenkor ostobasag es veszelyes fekezni, a veszvillogot kell hasznalni.

Szoval te 160-200 zal mennel akkor is ha korlatozas van? Gratulalok: vannak olyan orazagok ahol csak ezert uj forgalmi vizsgat kell letenned es 5 evre bevonjak a jogsit. Ha elkapnak, of course.

juletræ 2019.01.20. 07:03:24

@cue: A luxemburgi nagyherceghez.
Atkozott tulmotorizalt latin idiotak Luxemburgban mindig atlepik a megengedett sebesseget, igen jelentosen. Mar messzirol villog az istenbarma hogy eresszem el, amikor a megengedett max sebesseggel elozom a kamionokat. Nohat, a veszjelzot ugyanolyan jol (sot jobban) lehet 1 jmre latni mint az o reflektorozasat ;)

Fucking moron.

fotelkreszoktatók 2019.01.20. 07:18:03

@Amineknevetadokelveszik: jól látom pont te vagy az egyik barom, aki a "b"első sávos jogsit tette le és könyökölve szivatod az embereket 32 km /h -val. Mielőtt hülyét csinálsz magadból értelmezd a jobbratartást, lakott terülleten belül is jobbra kell takarodj, ha nálad gyorsabban haladó jármű utol ér. És ahogy le is vagyon írva indkolatlanul nem tartjuk fel a többi közlekedésben résztvevőt.
Első figyelmeztetés utáni alkalommal bevonnám hónapra az ilyenek jogosítványát...

fotelkreszoktatók 2019.01.20. 07:20:17

@humorpalanta: te meg valószínű egy könyöklő minden kresz szabályra szaró taxis lehetsz...
reggel tükör köpködése sokat segít lol

Labasmaz 2019.01.20. 07:42:21

@Amineknevetadokelveszik: Te véreznél el egy Kresz-vizsgán. A párhuzamos közlekedés szabálya mindig érvényes, ha egynél több forgalmi sáv van, csak éppen lakott területen belül vannak kivételek.

A cikkírónak meg annyit, hogy apró cafatokra fogják szedni a kommentelők, és bizony egy-két dologban jogosan. Pl. autópályán "indokolt esetben" 160-200? Mi lehet erre indok? Elég kevés olyat tudsz mondani, amire én is azt mondanám, hogy szerintem is indokolt.

Megengedett sebesség + 10%? Azért, mert a közig. bírság csak +15%-tól indul, ez még bizony gyorshajtás a javából! Meg mondjuk minimális fizikai ismerettel kiszámítható, hogy mennyivel veszélyesebb. A 130-hoz képest a 140 (ami még nem is +10%) 16%-kal magasabb mozgási energiát jelent. Ez ennyivel hosszabb fékutat jelent, és a fékhatás felépüléséig a reakcióidő alatt megtett utat is növeli.

Konkrét példa 100 és 120 km/h esetén: Ahol 100-ról már áll az autó, ott 120-ról fékezve még 76 km/h (!!!) a sebesség: www.autoszektor.hu/hu/content/mesel-szakerto-kozkivanatra-fekut-fektavolsag

Labasmaz 2019.01.20. 07:48:35

@fotelkreszoktatók: Ez a nálad gyorsabban haladót akadályozni tilos dolog egy elég érdekes kitétel a Kreszben. Az ugyanis nincs mellé téve, hogy csak akkor nem akadályozhatom, ha a másik is szabályos. Papírforma szerint a pályán 180-nal érkező elé sem állhatok ki 130-cal kamiont előzni, mert gyorsabb, és akadályozom.

De szerencsére van megoldása a dolognak, a bizalmi elv. Ez kicsit kacifántosan megfogalmazva, de lényegében annyit tesz, hogy ha én szabályosan közlekedem, akkor számíthatok arra, hogy a körülöttem közlekedők is szabályosan fognak közlekedni. Vagyis ha 130-cal (és nem +10%!) kiállok kamiont előzni annak ellenére, hogy látom, valaki jön a belsőben, akkor én a bizalmi elv szerint számíthatok arra, hogy ő sem 180-nal fog érkezni, hanem max. 130-cal jön (mert annyival szabad), és így nem fog utolérni. Ha mégis ezt teszi, akkor nem hivatkozhat arra, hogy a Kresz szerint feltartom, mivel maga is megszegte a Kreszt, azaz a bizalmi elv szerint nem tarthat igényt a többiek szabálykövető magatartására vele szemben.

lenörd hofstadter 2019.01.20. 08:44:32

Ne hivatkozz a KRESZ-re. Ócska firkálmányodból több pontban is kiderül, hogy fingod nincs róla.

megamedve 2019.01.20. 08:48:41

Azért a szerzőnek is vannak gondjai.
A rendőrséggel, meg lesznek.

vergyula 2019.01.20. 10:02:51

Mindig tarts jobbra, lakott területen belül is, abból nem lehet baj.
"A másik vállfaj amikor a halszálka vagy a sima párhuzamos parkoló nincs felfestve és a figyelmetlenségével két helyet foglal el." - mert ha fel van festve, akkor nyilván mindenki tökéletesen parkol. A idiótán parkolás az egyik legbosszantóbb dolog.
A másik: kétsávos gyorsforgalmi út körforgalomhoz ér, de már csak egy (a külső) sávval, és nagy forgalom esetén kilométeres 1 sávos sor alakul ki. Az ember haladna tovább az üres belsőben, és debil önkéntes forgalomirányítók (jellemzően kamionosok) behúznak középre, hogy ne tudj elmenni mellettük.
Még egy: benzinkút, 3 kútfej egymás után, az elsőnél áll valaki. Gurulok, előttem gurul egy másik autó. És nem megy a második oszlophoz, megáll a harmadiknál. Berutinozom az autómat a másodikhoz, kiszállok, rákérdezek. "Nem figyeltem" - jön a válasz. Mikor végeztem, és elgurultam, még el sem kezdett tankolni, hanem még mindig a kártyájával szerencsétlenkedett (ATM-es kút). Szóval nem egy agysebész.

Tisztességes Természettudomány 2019.01.20. 10:03:41

Kommentmágnes poszt :)
De engem is idevonzott, tehát kommentelek.

Az elmúlt évtizedekben kipróbáltam a fiatalos agresszív vezetést, a defenzív vezetést, és most épp a preventív vezetést vallom. Az összes problémás szituáció nagy része megelőzhető egy kis előre látással, gondolkodással. Hogyan oldja meg a posztoló által felsorolt 10 problémát a preventív vezetés?

1. Jobbra tartás hiánya
Te mindig tarts jobbra. Ha nem tartanak jobbra, akkor elhaladhatsz a tőled balra lassúskodók mellett a szélső sávban. Sokak szerint ez nem szabályos, sokak szerint igen. Érdemes utánanézni ennek a vitának, mielőtt valaki érvelni kezd.

2. Bebüntetés
Aljas magatartás, legtöbbször indokolatlan is. A kiváltó oka sok minden lehet, egy részét meg tudod előzni, ha nem vonatozol autópályán, jobbra tartasz, és kifejezetten ügyelsz rá, városban, több sávos úton, hogy nem autózol a másik autó holtterében.

3. Indokolatlan lassan hajtás
Előzd meg. Ha nem tudod, akkor rövid fejszámolással tudatosítsd az időveszteséget. A 4-es út azon szakasza, ahol két sáv van, az üllői körforgalomtól Ceglédig kb. 40 km. Ha 90 km/óra sebességgel sikerül végigmenned, akkor 27 perc alatt érsz oda, ha 70 km/h sebességgel, akkor 34 perc alatt. Döntsd el, hogy érdemes-e dühöngve vezetned 7 perc veszteség miatt, vagy meghallgatsz egy-két zenét inkább. Ha zavar, akkor legközelebb indulj annyival előbb.

4. Előzés után gyorsítás
Ha valaki kergetni kezd, mert vissza akar előzni, az vagy játszani szeretne, vagy haladni. Ezt könnyen megtudhatod, ha lehúzódsz egy buszmegállóba, vagy a leállósávba, és hagyod elmenni. Ha elmegy, akkor menjen. Ha ezután még egyszer utoléred, akkor úgy előzd meg, hogy esélye se legyen utolérni. Ez utóbbi autópályán is előfordul, a tempomatos kocsi dinamikája más mint a "nyomom a gázt ugyanúgy" típusú kocsié. A tempomatos konstans 130-cal megy, a "nyomom a gázt ugyanúgy" emelkedőkön visszalassul 120-ra, ekkor megelőzöd, majd a lejtőn gyorsul melletted 140-nel, hogy a lejtő alján ismét meg kelljen előzni...

5. Követési távolság és annak hiánya
Tartsd a követési távolságot. Ne zavarjon, ha más nem tartja. Többször fognak beléd rongyolni hátulról, ha indokolatlanul fékezgetsz, mint ha elviseled, hogy a mögötted lévő közelebb van, mint szeretnéd. Nem jó dolog, ha vonatoznak veled, de ne cseréljük ki egy még rosszabbra.

6. Indokolatlan gyorshajtás
Maradj ki belőle. A gyorsabb autót engedd el. A rendőrségi statisztika pedig félreérthető. A legtöbb baleset nem gyorshajtásból alakul ki, hanem mindenféle egyéb okból. A mondat így helyes: a balesetek sok oka közül a gyorshajtás a legnagyobb csoport, 31%-kal. Ezt követi az elsőbbség meg nem adása 25%-kal, majd a kanyarodás 17%-kal. Csak a rendőrség statisztikai trükkje, hogy a kanyarodási hibákat - amelyek egyértelműen elsőbbség meg nem adásra vezethetők vissza - külön szedik. Együtt a 25+17= 42%-kal magasan vezetne az elsőbbség meg nem adása. Csak akkor nem a traffipaxos pénzbehajtás lenne a fókuszban, hanem más...

www.vezess.hu/magazin/2018/10/02/kozlekedesi-balesetek-kivalto-okai-biztositok/

7. Direkt rágyorsítás
Menj be mögé, ha rádgyorsít, és nem enged be maga elé. A mögötte lévő beenged majd. Ha nem, akkor várj még egy kocsit. Valaki majd beenged. Ha indokoltan váltasz sávot, szeretnél majd kanyarodni, vagy megállni, akkor mindig lesz, aki beenged. Ha csak "haladni" akarsz, akkor mindig lesz, aki nálad jobban akar "haladni"

8. Index használatának hiánya
Ha a körforgalomban nem indexel a tőled balra kihajtó, akkor legfeljebb később tudsz átmenni a körforgalmon. Veszítesz súlyos 10 másodpercet. Mások hülyesége miatt minek bosszankodni?

9. Kereszteződésbe beszorulás
Kerüld el a beszorulós kereszteződéseket. Ritka az a helyzet, amikor nincs alternatív útvonal. A beszorulások egy része strukturális probléma, a lámpaváltások sorrendje miatt az egyik irány mindig kitisztul a kereszteződésből, a másik mindig bent ragad

10. Kigurulás hiánya
Válaszolj a begurulás hiányával :)

Nem érdemes mások miatt túl sokat aggódni.

Csokisüti 2019.01.20. 11:14:05

Az a furcsa mikor a körforgalomba nem jön a autó és megvárja hogy jöjjön probléma nélkül be tudna hajtani.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2019.01.20. 11:36:18

A nagy része nem foglalkoztat, mert megszoktam, hogy tahók az emberek. Viszont az indexelés elmaradása mostanra drámai mértékben mutatkozik, lassan ötből egy autós használja csak sávváltásnál, körforgóból kihajtásnál. Ha később be kell kéreckednie, akkor persze rögtön tudja mire való, de üssetek nyugodtan, én azt ilyet nem engedem be soha magam elé ha látom, két perce tahó volt. (Nem önkéntes rendőrt játszom, csak engem ez zavar, mást meg más)

lenörd hofstadter 2019.01.20. 11:53:59

Csak szólok, láthatóan sokan vezetnek ez ügyben is tudás nélkül: Az autópályán is elmegyek a rendőr mellett a külsőben, ha a belsőben csak 120-al megy, és nincs erre tábla. A folyamatos haladás a saját sávomban a megengedett sebességgel nem előzésnek számít, bármit is hisz a sok agysebész KRESZ tudor.

blasiusii 2019.01.20. 12:01:06

@Zabalint: nap mint nap eszembe jut nekem is :D
Szerintem a válasz sajnos az, hogy a Zemberek -főleg a Fővárosban, de sajnos máshol is látom-, rettenetesen önzők, és nem érdekli őket, hogy egy ki nem tett index közúti veszéllyel is jár. Csak akkor használják, amikor "muszáj", máskor meg mindenki le van ejtve. Önző, bunkó, buta emberekkel van tele a város, de hát ezek világát éljük ma.

midnightcoder2 2019.01.20. 12:01:52

+1: A polgár megáll az út közepén, kibassza a vészvillogót, és elmegy vásárolni a dohányboltba.

2019.01.20. 13:00:36

Amit az utakon látunk kórkép: Egy suttyó önző gerinctelen frusztrált paraszt beteg társadalomé, aki folyamatos elnyomás alatt él, csak a volán mögött bátorodik fel, és ott érzi egyedül hogy végre irányíthat, diktálhat. A 10 ponthoz tudnék pro és kontra mondani érveket, de felesleges.... pont a minap jöttem haza este melóból: autóút 110km/h megengedve. Előttem egy belsősávos paraszt. 25 év gyakorlattal már az autóutat megelőző városi szakaszon szűrtem, hogy ez valószínűleg végig kibéreli magának a belsőt, ki sem lehet robbantani onnan, hiszen már a városban is ott ment végig. Kiérünk a városból, belsősáv, enyhe gyorsulással érjük el a 90-es tempót, és ezzel előzzük meg a többieket. Végre elfogynak az előzendő kocsik, márcsak mi vonatozunk ketten, de türelmesen várom hogy utat adjon. De nem. 90-nnel lötykölődünk tovább kilómétereket. Szép lassan elkezdem felezni a követési távolságot, hátha észreveszi hogy jön valaki mögötte. De nem. Már megtettünk 3-4 kilómétert, amikor először jelzek neki két gyors villantással, hogy "légyszi, engedj el, mennék!. De nem. 4.-5. kilóméterben felbaszom a reflektort folyamatosra, hátha nem érti a szitut. Közben se előttünk se mögöttünk senki. Emberünk revansként bekapcsolja a ködlámpáját, és továbbra is marad a belsőben, még mindig 90-nel. Leveszem a fényt, és így haladunk tovább. Márcsak pár kilóméter és kanyarodok, mostmár nem előzöm meg jobbról. Mintegy 17 kilóméternyi utazás után elbúcsúztunk egymástól, ő ment a belsőben valahová, (remélem a jó kurva anyjába) én meg haza. Szóval csak azt akarom mondani, hogy a suttyóság suttyóságot szül, mit tehet az ember ilyen szituban? Miért lett ilyen nívótlan a sofőrképzés, miért engednek ennyi idiótát az utakra, miért büntetik azokat, akik csak rendesen akarnak közlekedni?

szepipiktor 2019.01.20. 13:39:04

Azért rendesen összehordtad itt a jogszabályokat, az egyéni véleményed és a köz által gyakran hangoztatott dolgokat...
Mondjuk a KRESZ nem pontos isemrete sem dobott a dolgon.
Szóval egy dolog a bunkóság, ez az, ami nem szabályszegés.
Egy másik vonal meg nem bunkóság, hanem szabálysértés.
Azért nézz utána a párhuzamos közlekedésre vonatkozó szabályoknak.
Egy 3 sávos városi úton - Váci út - nem kötelező a jobbra tarts! Ha az lenne, nem lehetne jobbra, balra szabáűlyosan letérni arról.
Szabálytalan viszont ha a belső sávokban haladsz indokolatlanul lassan, például 70-es szakasznál belül 50-el...
A főútakon, autópályákon meg nincs párhuzamos közlekedés, ott alap (lenne) a visszasaroslás.
Szerinted most minek nevezzünk egy fikciót:
Haladsz az autópályán szabályos, jobbra tartva 130-al.
Utolérsz egy 100-120-körül haladó sort a belső sávban (valaki elől teherautót próbál előzni...).
Mi a teendő?
1) haladszz 130-al a szabad jobb sávban a teherautóig? (jobbról előzés)
2) megállsz a sor utolsó atója seggében és lelassítsz te is (indokolatlan sebességválasztás)
3) beállsz te is a belső sávba a sorba (a jobbra tarts megsértése)
Na ezt előbb döntsd el, és indokold.
Utána jöhet a privát indulatod.

bartzee 2019.01.20. 13:51:55

+xx. 50 helyett 80al rongyol a külsőben,csak hogy még előttem soroljon be,majd satufékezik. A baj,hogy váratlanul vág be, így vészfékezésre kényszerítve. A vicc az egészben, hogy mögöttem nem jön senki. És mindrn nap van legslább egy ilyen.

+yy. Besorolásnál,araszolás közben jön, jön, jön. Persze beengedem, megköszönni derogál. Egyébként is egyre inkább divat, hogy az udvariasságot elvárják, mitha nekik lenne elsőbbségük egyébként.

lenörd hofstadter 2019.01.20. 14:41:18

@szepipiktor:

"1) haladszz 130-al a szabad jobb sávban a teherautóig? (jobbról előzés)"

Nem jobbról előzés. A sok agyhalott ezzel nincs tisztában. Ha utolérem és szabályosan (ízlelgesd, "szabályosan", a mellébeszélésnél ezt a szót nem fogod érteni) beférek a belsőben tökörészők elé, akkor semmiféle tiltást nem tudsz mutatni erre a szituációra vonatkozóan.

Semper Fidelis 2019.01.20. 15:28:16

Tanulj meg vezetni, mert látszólag nem tudsz.

Ezt meg "simán lehet indokolt esetben 160-200 közt járni." inkább nem is minősítem.

Amineknevetadokelveszik 2019.01.20. 16:01:14

@fotelkreszoktatók: rossxul sejted. En megyek el melletted jobbrol 130-al a kulsoben az m7 en mikozben voros fejjel uvoltozol az elotted haladokkal.
Azert olvasd el a jogszabalyt, varosban szabalyosan megyek a belsoben a sebesseghatart betartva. Javaslom az akadalyozas es zavaras fogalmakra kulonos figyelmet fordits.

juletræ 2019.01.20. 16:40:23

@Tisztességes Természettudomány: ja, pontosan. Én igyekszek mndig úgy menni, hogy a mozgás/palya kiszámítható/elórelátható legyen másoknak.

Amit utálok az az, hogy ha jobbra tartok ugye, és jön egy kamion, hogy a belsö sávba kellene menni, akkor a többi bunkó ( ugye, aki nem tart jobbra, mert a megengedettnél gyorsabban megy), nem enged vissza.

És igen, amikor a megengedett sebességgel elözök, és mögöttem rámjönnek ( mert ugye, a bunkó azt hiszi hogy rá a max. sebesseg nem vonatkozik), na akkor legszivesebben kitépném emberünket a kormány mögül. De így is igyexem nyugiban lereagálni a dolgot ( vészvillogó, stb, még véletlenül sem befékezés vagy hasonló emberkedés).

Amit különösen utálok, az a köv. Ugye 160 km/h-nál 80 m kövtávot tartok, a bunkó kamionos meg bedobja a 80 m-be a vasgyüjteményét, hogy a másik kamiont gyök kettes sebességkülönbséggel, 92 km/h-val megelözze. Na, ilyenkor szoktam duda'lni meg villogni: az nem okoz életveszélyt, ha a WC papír vagy a popszegecs 10 perccel késöbb érkezik meg, az ilyen sebességkülönbség vszont igen.

Ez különösen latin népeknél van így, a germánok korrektek, ahogy észrevettem. Legjobb korlátozás nélküli autópályán vezetni, mert ott ugye nem játszik az, hogy én betartom a sebességhatárt, más meg nem :).

juletræ 2019.01.20. 16:49:46

@lenörd hofstadter:
Legalábbis véleményes.
Mondjuk nem óhajtok a francia vagy a holland rendörrel ( a francia nem beszél rendes nyelvet, a holland meg agressziókezelési kurzusra küld, 1300 euróért, ha sokat okoskodok :) ) vitatkozni ezügyben: inkább biztosra megyek , és kimegyek a belsóbe. De való igaz: pazarlás az idövel meg a benzinnel és az autópálya nem rendeltetésszerü használata.

Egyszer tettem kivételt Belguimban: amikor _kilométerhossszan_ volt a belsö sávban a dugó, 90 km/h-val mentek, a külsö sáv meg _töküres_ volt, na ott elmentem 110 km/h-val melletük, de láttam, nem örültek neki. És biztos volt valami oka, hogu=y ök ezt nem csinálták, tehát lehet, h. tényleg tilos.

juletræ 2019.01.20. 16:55:04

Mindenesetre kiváncsi lennék, hogy a magyar autópálya-felhajtókon a kötelezö zippzárelv alkalmazása hova vezetne ( Dániában ez van ugyanis). Tehát nincs az autópályának a felhajtókkal szemben automatikus elsöbbsége, hanem zippzárazni kell. :)

fotelkreszoktatók 2019.01.20. 17:17:18

@Amineknevetadokelveszik: pontosan végig kellene olvasd, mert abszolut nem vagy szabályos és azis benne van, hogy nem önkéntes rendőrködünk, hogy te majd a "megengedett" sebességgel haladsz a belsősávban...
Dehát ezen is látszik , hogy hatalmas gond van itt a fejekben és addig lehet trafipaxolni amíg ezek a dolgok megmaradnak, sokminden nem fog változni...

élhetetlen 2019.01.20. 21:40:24

@Tisztességes Természettudomány: „Kerüld el a beszorulós kereszteződéseket.”. Ja, ha tudod, hogy az olyan. Régen volt, valahol a Kerepesiről akartam a Róna utcába jutni. Egy balra nagy íves kanyar. Kanyarodó sáv, előttem ez bazi nagy teherautó. Zöld, elindul, csak kicsit tetü, de második vagyok, átérek. Hát nem. Ott álltam a forgalom kellős közepén, kissé keresztben. Brrr…

László Kocsán 2019.01.20. 22:31:28

Csak a két legfontosabb és leggyakrabban előforduló dolog maradt ki. Nem engedjük át a gyalogos a kijelölt gyalogátkelő helyen, illetve nem engedjük ki a tömegközlekedési eszközt a megállóból. Ez kb. a magyar autósok 90 %-ra igaz.

humorpalanta 2019.01.21. 00:07:39

@fotelkreszoktatók: Annyira látszik rajtad a kispöcsszindróma, hogy rólad kellene elnevezni. :D
Fingod nincs a KRESZ-ről, de ordítasz. Át sem mennél a vizsgán. Gondolom úgy vetted a jogsidat.
Csak hogy segítsek neked. Városban nincs kötelező jobbratarts. Az meg a másik, hogy mindenki annyival megy, amennyivel ő úgy érzi, hogy biztonságos. 70 helyett 50 nem veszélyesen lassú közlekedés. Az ilyen barmok, mint te, azok szoktak hátulról belerongyolni azokba, akik a látótávolságnak és az útviszonyoknak megfelelően vezetnek.

Múltkor például nem jöttem 20-szal a 70-es táblánál, mivel kurvára szart sem lehetett látni, de a marha BMW-s tolta neki, mint az állat és reménykedett, hogy nincs előtte senki.

Vonatot is vezettem már úgy, hogy 100 helyett 10-zel jöttünk, mert akkora köd volt, hogy nem lehetett látni az oszlopokat a pálya mellett.

Amineknevetadokelveszik 2019.01.21. 08:07:05

@fotelkreszoktatók: 36.Lakott területen lévő, párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen a forgalmi sávok útburkolati jelekkel vannak megjelölve, a belső forgalmi sávban (sávokban) 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral folyamatosan is szabad haladni feltéve, hogy ezzel a jármű a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza. Az ilyen módon haladó jármű mellett - a (6) bekezdés c) pontjában foglaltak megtartásával - fokozott figyelemmel jobbról el szabad haladni, a forgalmi sávokat azonban - a gyorsabb előrehaladás érdekében - kis távolságon belül ismételten változtatni, és ezzel a közlekedés résztvevőit zavarni tilos.

Bemásolom, mert úgy néz ki nem megy. Városban, ha nem állok meg a belső sávban, sőőt a sebességkorlátnak megfelelő sebességgel közlekedem, akkor szabályos vagyok. Mert maximum zavarlak, de azt a kresz nem tiltja nekem.
Attól még nem vagyok jó fej, és haragudhatsz rám, de nem vagyok szabálytalan.
Avagy magyar menni olasz csizma
süti beállítások módosítása