Avagy magyar menni olasz csizma

2017. április 05. 09:06 - Danessz

Autónézés Round 2

Vasárnap délelőtt, mi mást is csinálhatnék, mint lógok a neten autók után. Focusok bukkannak fel, de már jóval kevésbé látom derűsnek. Rövid beszélgetés után mindről kiderül, hogy így vagy úgy, de rozsdásodnak. Félreértés ne essék, egy kis rozsda ennyiért belefér, de tudom, hogy a „korának megfelelő”, „foglalkozni kell vele”, „csak egy kis rozsdafolt” szóösszetételek szétporladt alvázat, nem létező anyagból lévő ajtókat jelentenek. Így csekély elvárásokkal utazok ki az autópiacra, zsebemben pénzzel, és a gondolattal, hogy délután megyek megnézni egy „tuti rozsdamentes” (2x rákérdeztem) hibátlan, csak parkolási sérült autót. Ekkor még úgy gondolom, hogy azt lehet megveszem, mert ha tényleg rozsdamentes mit nekem a sérülés (gitt sem kell hozzá, csak fényezés). Végül az volt az autó ami miatt indítottam ezt a blogot, és utólag csak azt bánom, hogy nem fényképeztem körbe.

De autópiac – egy óra BKK-zás után megérkeztem. Nos én körbejártam a helyet, összesen 1,5 órát gyalogolva az autók közt. A végeredmény: Nincs autó 500 alatt. Nincs autó 600 alatt. Igazából nem nagyon van autó 1 millió alatt, de inkább 2. Ezt a magyar átlagfizetéshez képest túlzónak érzem. Nincs Focus ami ne rohadna – tényleg ennyire elkeserítő a helyzet? Néztem 500-ért, rozsdás. Rendben. Néztem 600-ért, szintén rozsdás. Oké. Néztem 700-ért, és ott van szétrohadva a küszöb. Végül összesen egy autóba ültem be, egy külsőre némi horzsolást és egy csúnyán elálló első lökhárítót leszámítva szép állapotú ’98-as Honda Civic kombit. Ezt – bár kihagytam a felsorolásból – szívesen birtokolnám. De ritkasága miatt nem keresem, vagy beesik egy vagy nem. Jön a nepper, nyitja, indítja. Némi hidrotőke hang után beáll alapjáratra. Nyitom az ajtókat, anyós oldalról indulva, egy ajtón találok némi pörsenést, egy kicsit gyanús jobb oldalt a küszöb de semmi komoly. Megtaláltam a tutit? Irány a másik oldal, sofőr mögött hátul küszöbön a nagyujjamnál nagyobb lyuk. Hát akkor izé, megérkeztünk. Még beülök, kapcsolok klímát, csak nem akarja fújni a hideget. Számláló 270 ezren áll, de olyan ferdén, hogy szinte biztosan tekerték. Eszméletlen késéssel reagál a gázra, majd leálíltom és beindítom, nagyon nehezen talál magára, majd mikor ismét rányomom a klímát megint leesik 500-ra a fordulat egy ideig. Hát ez sem lesz az én autóm, de sebaj irány Csepel.

1,6 Focus, szerencsésen szedán, amit nem szeretnék venni, de max eladom az olasz meló után (hú de jó blog cím lehetne ez). Megérkezek, Tesco parkoló, kedves hangon tájékoztatnak, hogy mindjárt jönnek. Meg is érkeznek. Már messziről feltűnik, hogy az orra kb 4 centivel magasabb, mint kellene lennie. Nem tudom mi ez, de nem jó jel. De nézzük, lehajolok – végig rohad a küszöb, de olyan szinten, hogy én ilyet bevallom őszintén nem láttam még. Nyitom az ajtókat, rohad mind. Kérdezem, erre „az csak felületi”. Nem barátom, az nem felületi, szét van rohadva az alvázad, és rohadtul nem ezt mondtad. Kedvem volna szembesíteni vele, hogy most éppen a vasárnapi ebédjét cseszi el, és vele együtt az enyémet, de ettől jobb modorra neveltek. Nyitogatom végig, csomagtartó olyan embertelen állapotban, hogy ha kutyát szállítottak volna benne, akkor is szebb volna. Jobb hátsó ajtóról véletlen letörök egy 3 centis darabot a rozsda miatt. Ki akarom nyitni a motorháztetőt, de hát az nem megy, mert nem rakták vissza a csavart. Próbálkoznak csavarhúzóval, nem megy, asszonyka így beszalad a benzinkútra, én pedig megkaparintom a kulcsot. Beindítom, szúrom az egyest, közben lenézek milyen meleg a hűtővíz. Jéghideg, sebaj nem padlózunk, de ahogy néznék fel, látom a szemem sarkából a 0-n álló fordulatszámmérőt. Nyomok egyet, meg se mozdul. „-Mi történt a műszerfallal?” „-Tessék?” „- Miért halott a műszerfal” „Jaa, reggel kiégett egy biztosíték”. Sebaj induljunk, rohadt fura érzés úgy menni, hogy nem mutat semmit a műszeregység. Tesco parkoló, 30-ról fékezek és olyan szinten pulzál az autó, hogy az már szinte masszázs. „Most lettek cserélve a betétek, csak fel kell szabályozni a tárcsát”. Hát gratulálok papa… Gyorsítok egy kövéret, azért érződik, hogy gyengébb, de szépen húz, tehát motorikusan rendben van. Közben eszembe jut a tegnapi Focus, ennek nem csinálja a hajtáslánca. Amíg szenvednek a motorháztetővel, addig én körbejárom, nem csak a rozsdát nézve. Megérkeztemkor „jó gumik”-nak titulált gumikat megnézve 13 éves, szélein repedezett szarokat látok (gumis a tulaj btw), piros féknyergeket, sportdobot, és a hátsó sérülést konkrétan úgy oldották meg, hogy kifurkálták a hátsó lökhárítót, majd csavarokkal (!!!) odarögzítették a karosszériához, hogy ne álljon el. Ja, és három elemet fényezni kell, ha szerencsém van csak 50, nem 75, de csak ha jófej a fényező. Plusz polír, de amúgy is ráfér az autóra, mert olyan szinten karcos amilyet őszintén szólva élőben még nem is láttam. Szenvednek még a motorháztetővel, de közben már érzem a vesztét az autónak. Beülök az anyós ülésre hátha van szerviztörténet. Szokásom, hogy megkapaszkodok a kapaszkodóban – hát az a kezemben maradt. Csakúgy, mint ahogy az ajtókárpit szintén. Jobb hátsó ajtó 3-ból 1x nyílik. De inkább nem. Klímát csak fel kell tölteni, de itt még a visszajelző sem világít. A belső elemek olyan szinten elállnak amilyet én még nem láttam autóban. Kérdezik, hogy mit gondolok. Lenyelem az első három gondolatot, majd szofisztikáltan belekezdek: „Rozsdával mielőbb foglalkozni kell, az 100-150 ha nem több, fékekkel foglalkozni kell az 50, kerekeket venni kell az megint 50, klímával vagy szerencsém van, vagy nem, a hátsó részhez ha veszek lökhárítót akkor sem biztos, hogy rá fog simulni, de elvisz legalább 50-et de lehet 100-at, és még akkor is egy lelakott autóm lesz”. Eladónk próbál hárítani, hogy csak 2000 felszabályozni a tárcsákat, csak 10 ezer egy javítószett hátra. Hát barátom, pont nem. „De műszakilag fontos, hogy jó legyen”. Ja, de ez műszakilag sem az. Leállítottam, beindítottam és 5 másodpercig olyan szinten nem volt alapjárat, hogy azt hittem lefullad. Ezt mondjuk mostantól minden autónál be fogom vetni, eddig mindhárom érdekesen reagált erre. Elválunk nagy szeretetben…

A mai nap tanulsága? Ne higgy az eladónak, hiába „rozsdamentes”, valójában nem lesz az. A mai nap után kicsit megremegett a hitem a Focus elsőségében, a végén lehet le kell mondanom a típusról… egyre közelebb kerül hozzám a harakiri az Astra személyében?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azolaszmelorulettkerek.blog.hu/api/trackback/id/tr1212390827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Avagy magyar menni olasz csizma
süti beállítások módosítása