Az utóbbi időben életkörülményeim változása során egyre jobban foglalkoztat egy másik autó vásárlása. Bár a Nissan továbbra is tökéletesen megbízható (sőt, a régóta húzódó gázbowden probléma is megoldódni látszik), autós emberként egy izgalmasabb, jobb vezethetőségű autóra vágyok. Erről egy korábbi cikkemben írtam, nem írnám le újra, itt megtalálható: link

Időnként átnézve a kínálatot majdnem eljutottam egy Toyota Corolla TS vásárlásához. Bár négy henger, de azért mégis különleges a 8300-at pörgő, 100le/liter feletti motorjával. Azonban a kinézett példány riasztó állapota miatt letettem róla – nekem ~2m forintot nem ér meg a Corolla, onnan nem nagy ugrás az öthengeres Focus ST. Viszont egyre többször dobott fel a kereső valami –egyesek számára taszító, mások számára vonzó – márkát. Bár nehezen tudnék azonosulni a köré kiépült imázzsal (tahóság, nyomulás, index hiánya) de már érezhető a coming out – BMW. Borzasztóan szeretem a Bangle éra előtti BMW-ket, az E9 talán minden idők egyik legszebb autója (természetesen szerintem), de egy E12-es cápa ötös, vagy E30-as bármikor jöhetne. Viszont eddig minden BMW túl magas áron volt fent hahun, legalábbis az én elvárásaimhoz képest. Viszont az utóbbi időben az E46-osok ára az elfogadható mértékre csökkent, szóval béreltem egyet (így kényelmesebben ki tudom próbálni, hogy mint típus milyen), és lent egy gyors összefoglaló a tapasztalataimról.

Külső

Nem is rossz. Nagyon sokan odavannak a formájáért, de engem valahogy sose tudott annyira megfogni, mint az akkor ötös (E39) vagy az istenadta hetes (E38). Igazából a tipikus hátsókerekes arányok mentik meg, mert egy teljesen alap szedán forma volna.

A coupé sokkal jobban néz ki, az még ma is dögösnek mondható egy jó színben, pedig nem is nagyon tér el a szedántól. Viszont még klasszikus BMW forma, ami a későbbiek tükrében manapság talán egy elég nagy pozitívum.

Belső

És igen, a klasszikus BMW belső. Vezető felé fordított műszerfal, két nagy két kicsi óra, a régi pedálok. Kicsit passzentos, de már elégséges hely bent 4 felnőttnek – hiába, a hátsókerékhajtás hosszmotor elvesz elég sokat a hasznos térből. Viszont egész kellemes anyagok, a régi visszafogott stílusban.

A vezetési helyzet remek. Elsőre fura volt a Nissan után beülni, és kicsit nehezen találtam a helyem, de utána gyorsan megszoktam a gépet. Amit érdemes talán még kiemelni, hogy bár elsőre kicsit passzentos a hátsó hely, és fura a bejutás, de utána magam mögé ülve kényelmesen tudok terpeszkedni, tehát 4 főnek épp elég nagy.

A csomagtartó nyílása szedánosan szűk, ebből a BMW sem tudott túl sokat kihozni.

Vezetési élmény

Csalódás...aztán megtértem. Erős felütés, mindjárt kifejtem bővebben. Ahogy beültem vártam a csodát, a Nirvana eljöttét, szóljanak a fanfárok, hiszen a férfi lakosság nagyobbik része által felmagasztalt autóban ülök. Ehhez képest ez csak egy...autó. Oké nehezebb a kormány de nem igazán közvetlen, a váltó jó de szarrá van kopva (tudom, ezen lehet javítani, de ugye a konkrét élményről van szó), a futómű 30-40 közt haladva elsőre a kényelmével tűnik fel, nem azzal, hogy az úton tart, a motor meglepően kehes - 2 liter 143 ló, erre 2000-2500 közt elváltva gyengébb mint a Nissan. Egyedül a féket, na azt megadom az tényleg brutális, érezni rajta, hogy nagyon harap, de közben jól adagolható.

A hétvégén egy Kékestető-Galyatető túrát szántam a gépnek, mondván ami így (város-pálya-országút-szerpentin) nem jön elő, az nem is fontos. A sikeres városi út után aztán jött az autópálya. Kicsit a gyeplőt bedobtam a lovak közé. És igen, a motorral itt kötöttünk barátságot. Mert valóban, 2000 alatt halott, 2500-ig elfogadható, de főleg 3-4 ezer közt elkezd feléledni, és szépen ki lehet lőni építve a nyomulós BMW-sek nimbuszát. Számomra meglepő volt, hogy annak ellenére, hogy egy gagyi változatot vittünk (318i) ennyire patentül megy, igazából hétköznapra tök elfogadható az ereje, könnyen átlendül a mutató a 200-on, és a szerpentinen felfelé sem fogy el. És ha már motor - az egész túra fogyasztása 7,3 lett. Tapasztalataim alapján a Nissan se evett volna kevesebbet, szóval itt fogadtam el végleg ezt a motort, mint jóbarátot. Azért megjegyeztem magamnak, hogy a 6 henger felé húz a szívem - szebb a hangja, illetve némi plusz erő mindig jól jön...

A futóműnél ami elsőre tetszett, az a kényelem. Számomra ez azért vicces kicsit, mert inkább azt hittem, hogy a vezetési élmény lesz az első. Aztán kiértünk a szerpentinre. És ahogy ez az autó kanyarodik, te jó Isten. Remek a  súlyelosztása - ha nagy a tempó egyszerre csúszik a négy kerekével, tartott gázzal éppen egy picit talán orrtolós, de ha az ember nyom egy gázfröccsöt egyből indul a feneke. Bekapcsolt DSC-vel éppen kis farkúszásokat enged a gép, kikapcsolva pedig istenien kommunikál - az addig nem túl jónak gondolt kormány mindent tudat az emberrel, pontosan érezni mikor mit kell csinálni. Ráadásul borzasztó laposan kanyarodik, az egész olyan mintha egy betontömböt vezetnél. Nagyon merev a kasztni, és eszedbe sem jut az, hogy bárhol ne kanyarodna be. És a legzseniálisabb, hogy mindegy milyen az aszfalt - a legrosszabb úton sem pattog el, tökéletesen arra megy amerre én szeretném.

Egyedül a szélzaj ami tényleg kritikán aluli. Habár gyanítom, hogy a konkrét elvitt példány volt ilyen szempontból rossz (keretes alul), de az sajnos tény, hogy a Nissan itt előnyben van. Autópályán kifejezetten hangos, tehát ha mind ilyen akkor itt tényleg extra hangszigetelést fogok csináltatni.

Verdikt

Tetszik. Elsőre sokat vártam és csalódtam, de minél többet mentem vele annál inkább úgy éreztem, hogy igen, ez egy nagyon jó autó, és jogos a magasztalás. De mi a helyzet a saját oldalammal? Nos, ha találok elfogadható példányt, az elképzelt áron akkor bizony el fog jönni a váltás ideje...